fbpx

Szent Rita nyomában: hétvégi repülőgépes zarándoklat Olaszországba - 3 Nap

Casciai Szent Rita (1381–1457) idehaza is rendkívül kedvelt szent nő (gondoljuk csak arra, hányan viselik a nevét). Közép-Olaszországban élt, s bár szerzetes akart lenni, hozzákényszerítették férjéhez, s csak annak halála után, többszöri álhatatos próbálkozás után vették fel a casciai apácazárdába 26 éves kora körül. A hagyomány szerint – Assisi Szent Ferenchez és Szent Pio atyához hasonlóan – rajta is megjelent egy stigma, mégpedig Krisztus töviskoronájának egy szúrása a homlokán.

Egy római zarándoklat kivételével szinte soha sem hagyta el szülővárosát, ennek ellenére már életében szentként tisztelték és számos csodát tulajdonítottak neki, amelyek sora azóta is folytatódik. Halála után az egyház elég lassan, csupán 170 évvel avatta boldoggá, és majdnem fél évezreddel később (1900-ban) szentté.

A boldogtalan házasságban élő nők, a reménytelen és lehetetlennek tűnő ügyek és a szitanyomók védőszentje.

  • Időpont: 2019. október 18–20. (péntek–vasárnap)
  • Ár: 99.000 Ft
  • Félpanzió felára: 15.000 Ft
  • Útinformációk

Ez az út sajnos betelt, de ne csüggedjen!

Ha szívesen velünk jönne 2020-ban, íratkozzék fel hírlevelünkre, és értesítjük, amint megvan az új időpont:

Hírlevél-feliratkozás: Elfogadom az adatvédelmi irányelveket

Áprilisban, a szép olasz tavaszban zarándoklunk Casciába, Szent Rita szülő- és lakóhelyére.

Repülőgépünk péntek délben indul Budapestről, a délutánt már Casciában töltjük. Szombaton délelőtt a szomszédos Roccaporenába, Rita szülő- és lakóhelyére látogatunk, illetve délután újra Casciával ismerkedünk. Vasárnap délelőtt magyar szentmise és majd szabad program lesz, délután hagyjuk el a várost, repülőgépünk késő este indul Rómából.

Zarándoklatunk legszebb pontjai:

  • Cascia
    • Szent Rita kolostora és temploma
  • Roccaporena
    • Szent Rita szülőháza és családi háza
    • Rita sziklája
  • A gyönyörű olaszországi (umbriai) táj, a városkák feledhetetlen hangulata

Jelentkezem az útra

Fel ⇧

Az utazási csomag tartalmazza az alábbiakat

  • repülőút (Budapest–Róma, oda-vissza)
  • buszút (Róma–Cascia és Cascia–Roccaporena, oda-vissza)
  • szállás
  • reggeli
  • zarándoklatvezető és magyar lelkipásztor
  • program (látogatások, szentmise stb.)
  • egy kicsi csomag a repülőgépre (20×30×40 cm)

Az utazási csomag nem – vagy csak felár ellenében – tartalmazza az alábbiakat

  • utazás az Ön otthona és a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér („Ferihegy”) között
  • feladott poggyász a repülőgépre (felárért van)
  • ebéd
  • vacsora (felárért van)
  • fakultatív programok belépőjegyei
  • biztosítás (betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás, valamint igény esetén útlemondási biztosítás)
Nap 1
Budapest–Róma–Cascia

Repülőgépünk délben száll fel Budapestről, Rómában kettő órakor szállunk le. Innen különbusszal utazunk Casciába délután 5 körül érünk. A nap hátralévő része szabad program: akinek van kedve, a zarándoklat vezetőjével kora este tehet egy rövid sétát a városban, és vethet egy első pillantást Szent Rita életének helszíneire.

Nap 2
Cascia és Roccaporena

Reggeli után buszunkkal pár perc alatt átgördülünk a 6 kilométerre lévő Roccaporenába, ami Rita életében és most is Casciához tartozik. Itt meglátogatjuk azt a házacskát, amelyben Margherita Lotti néven meglátta a napvilágot, azt a templomocskát, amelyben – nem önszántából – házasságot kötött Paolo di Ferdinando di Mancinóval, illetve azt a házacskát is, amelyben éltek. Az edzettebbek fölsétálhatnak Szent Rita – roppant látványos és meredek sziklájára, amely mintegy 120 méter magasan tornyosul a falucska fölé. Ebédünket egy helyi kávézóban vagy egyszerű étteremben költhetjük el, majd visszagurulunk Casciába, ahol Rita életének házasságát követő szakasz zajlott. Mindenekelőtt megtekintjük az alig 70 éve felszentelt Szent Rita bazilikát, benne a Szent testét. Innen átsétálunk a szomszédos Szent Rita kolostorba (amit Rita korában Szent Mária Magdolna kolostornak hívtak), ahol Rita majd’ 40 esztendőt töltött: megnézhetjük azt a kutat, ahonnan nap mint nap vizet mert, celláját, ahol lakott és imádkozott és számos további helyszínt. Késő délután hivatalos programunk véget ér, akinek kedve van fölsétálhat a domb tetején lévő Szent Ágoston templomhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a vidékre.

Nap 3
Cascia–Róma–Budapest

Délelőtt magyar nyelvű szentmisén veszünk részt, majd szabad program következik. Ennek keretében a vállalkozó kedvűek megtekinthetik a Szent Ferenc templomot, Rita hatalmas modern szobrát, visszatérhetnek imádkozni vagy elmélkeni a kolostorba, a bazilikába vagy egy másik templomba vagy gyönyörködhetnek a város és a táj szépségében. Buszunk késő délután indul Róma felé, ahonnan este 10 órakor száll fel repülőgépünk és menetrend szerint két órával később landol Budapesten.

Jelentkezem az útra

Kibontás/Összecsukás

Gyakran ismétlődő kérdések

Milyen időjárásra számíthatunk Olaszországban?

Körülbelül olyanra, mint idehaza: március eleje ugyan délen már inkább tavasz, mint a Kárpát-medencében, ám Cascia 650 méterrel fekszik a tenger szintje fölött sokkal nagyobb hegyek ölelésében, tehát egykönnyen lehet akár meglehetősen hideg idő is. Erről bővebbet az út előtt pár nappal fogunk tudni mondani, ha vetünk egy pillantást valamelyik helyi időjárás-előrejelzésre.

Hol lehet ebédelni és vacsorázni?

A jelentkezésnél kiválaszthatjuk, hogy péntekre és szombatra kérünk-e vacsorát az utazási csomag részeként. Ha igen, akkor a szállodában kapunk vacsorát és innivalót. Ha nem, akkor egy helyi boltban vásárolhatunk magunknak élelmet nagyjából hazai árakon, vagy egy helyi étteremben vacsorázhatunk. A szombati és a vasárnapi ebédről mindenki maga gondoskodik a helyi üzleteket vagy éttermeket, pizzeriákat igénybe véve.

Milyen plusz költségek merülhetnek fel az út során?

A két ebéd (szombat és vasárnap) és – annak, aki nem veszi igénybe az utazási csomag részeként – két vacsora (péntek és szombat) étkezési költségeivel kell számolni. Ez azonban nem feltétlenül lesz több, mintha otthon maradtunk volna. Aki kibírja, hogy három napig csak hideget vagy instant ételt eszik, annak a legolcsóbb lehetőség, ha annyi ételt hoz otthonról, amennyi belefér a hátizsákjába, a többit pedig egy helyi boltban szerzi be.

Útinformációk

  • 3 nap / 2 éjszaka
  • 2020…
  • Budapest–Róma–Cascia–Roccaporena és vissza
  • Néhány 100 méter (Szent Rita sziklájának fakultatív megmászása kb. 1 km)
  • Repülőgép és különbusz
  • **/*** -os szálloda, egy- vagy kétágyas szobák, Cascia központjában
  • Reggeli (választható félpanzió)
  • Egy kicsi csomag (20×30×40 cm), választható feladott poggyász
  • A zarándoklat mindenképpen elindul
  • Egyeztetés alatt
  • 99.000 Ft
  • Babos Gábor +36 70 5540 169