Tájékoztatás a koronavírusról

2020. február 26., 13 óra

Kedves jelenlegi és leendő Zarándokaink!

A világban terjed a koronavírus által okozott járvány, ami – elsősorban Olaszországban – a mi zarándokútjainkat is érintheti. Mindazonáltal az útjaink egyelőre menetrend szerint elindulnak.

A járványról igyekszünk minél tájékozottabbak lenni: követjük a híreket, a konzuli szolgálat tájékoztatásait, illetve kapcsolatban vagyunk a helyi partnereinkkel is.

A helyzetet mindannyian látjuk: gyors terjedés, ellenőrzés a repülőtereken (ezt pár napja egy zarándoklatunkon személyesen is megtapasztaltuk Olaszországban); karanténba zárt települések; Európában több száz megbetegedés és több mint 10 halálos áldozat; az internet, a rádió, a televízió reggel-délben-este-éjszaka tele van maszkos egészségügyi szakemberekkel és a járványról nyilatkozó tudósokkal és politikusokkal.

Másrészről viszont 20 esetből 16-17 alkalommal enyhe a betegség lefolyása (a halálozási ráta Kínán kívül 1,7%, ami az elmúlt ötven év hasonló járványai között enyhének mondható), az európai halálos áldozatok eddig szinte kizárólag 80 év fölötti, (több) krónikus betegségben szenvedő személyek voltak, a fertőzöttek száma pedig Európa több százmilliós (vagy Olaszország 60 milliós) lakosságához képest egyelőre elenyésző. E sorok írásakor az elmúlt 24 órában az új esetek száma 1,1%-kal, a gyógyultaké ellenben 9,7%-kal növekedett. Tavaly ilyenkor például a szokásos tél végi influenzajárvány Romániában csaknem 200 halálos áldozattal járt, két éve Csehországban pedig több mint 70-en hunytak el az influenzajárványban.

Mit tanácsolunk?

A döntést – bármi legyen is az – mindenkinek magának kell meghoznia. Sajnos nincs nálunk a bölcsek köve, csak szempontokat tudunk adni a legjobb tudásunk alapján, mindazonáltal mi egyelőre nem látunk okot az utak visszamondására.

Olaszországon kívül nincs olyan úti célunk, ahol a helyzet pillanatnyilag aggodalomra adna okot.

Olaszország egyes térségeiben súlyosabb a helyzet, itt egyelőre a magunk részéről azt tanácsoljuk, hogy várjunk. Következő útjaink április közepén indulnak, van még időnk. A következő egy-két hétben valószínűleg kirajzolódik, hogy sikerül-e megállítani a betegség terjedését.

Milyen pénzügyi következményei lehetnek a lemondásnak?

Jelenleg egyetlen úticélunk – köztük Olaszország – sem szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által összeállított, „Utazásra nem javasolt térségek” listáján (itt egyelőre Kínán belül is csupán Hupej tartomány szerepel). Ez azt jelenti, hogy ha valaki eláll az úttól, akkor azt az általános szerződési feltételeink szerint teheti meg (amelynek az alapja az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről szóló 472/2017 kormányrendelet). Dióhéjban, ha a lemondás az út indulása előtt:

  • 21 napnál korábban következik be, akkor annyi pénzt tudunk visszafizetni, amennyit még nem használtunk fel (pl. repülőjegyre, szállásra),
  • 21–10. nap között következik be: a részvételi díj 20%-át fizetjük vissza (80% a bánatpénz),
  • ha ennél is később, akkor semennyit sem tudunk visszafizetni.

Ha Olaszország vagy valamelyik másik úticélunk felkerül az “Utazásra nem javasolt térségek” jegyzékére, akkor két lehetőség lesz:

  • Felajánlunk egy hasonló zarándoklatot. Ezt Önök vagy elfogadják, vagy nem; ez utóbbi esetben az út teljes árát visszafizetjük.
  • Ha nem ajánlunk fel hasonló zarándoklatot, akkor automatikusan visszafizetjük az út teljes árát.

Amennyiben a helyzetben jelentős változás következik be, és emiatt esetleg le kell mondanunk a későbbiekben az utat; arról azonnal tájékoztatjuk Önöket.

a Pannon Pilgrim vezetősége